|
„Ha sokan akarunk egyet, elérhetjük céljainkat
„Ha
sokan akarunk egyet, elérhetjük céljainkat!”
Beszélgetés
a jubiláló Szabó Pállal, megyei
szövetségünk új elnökével
El se hiszem, hogy Szabó
Pál, szövetségünk új elnöke
májusban hetven esztendős lesz. Igen csak friss és
fiatal. Panaszkodni pedig – bár régen ismerem –
még nem hallottam. Dolgozni viszont állandóan
láthatjuk. Részben a szövetségben intézi
az ügyeket, részben a programokat szervezi-bonyolítja.
Maradék idejében almáskertjét gondozza.
Mitől van benne ez a szinte kimeríthetetlen energia?
– Talán attól,
hogy mindig a jó oldaláról nézem a
világot. Elvem, hogy a sírással-panasszal nem
lehet sokra menni. Ha rosszat hallok – és nem ritka az
ilyesmi az ember életében –, akkor se rágódom
a dolgokon. Ami persze nem jelenti azt, hogy az ügyek súlyát
nem fogom fel, legfeljebb azt, hogy nem rágódik az
ember olyasmin, amin úgy se tud változtatni.
Egyáltalán, olyan rövid ez az élet, olyam
hamar eltelik hét évtized, hogy teljesen haszontalan a
rosszon tűnődni. Talán ez segített.
– Pedig lett volna
alkalmad az ingerültségre, legalábbis az
elkedvetlenedésre, negyvenöt év során
ugyanazon a munkahelyen, a postán. Abból is huszonkét
esztendeig megyei vezető beosztásban...
– A fiatal évek
se voltak éppen könnyűek. Nehéz időkben jutottam a
nyíregyházi Kossuth Gimnáziumba, ötvenhétben
érettségiztem. Jelentkeztem a debreceni egyetem
német-magyar szakára, de – miért, miért
nem, szüleimről rossz véleményt adtak a községből,
és nem vettek fel. Állás után bolyongtam
a városban, amikor egy ismerősöm szólt, férfi
munkaerőt keresnek éppen a postán. Megpróbáltam,
már augusztus ötödiken beléptem, és
jócskán ott ragadtam. Voltam közben
„postáskisasszony”, helyettesítettem
másokat, végigjártam a megye majd minden
faluját, még kézbesítettem is, ha úgy
hozta a munka.
– Nem lehetett
könnyű annak az embernek, aki tanár, vagy tolmács
szeretett volna lenni...
– Kárpótlásként
megismertem a vidéket. És ami a leghasznosabb hozadéka
volt ennek a „falujárásnak”, megismertem
nagyon sok embert. A nagypostán is végigjártam a
ranglétrát. Voltam pénzfelvevő az ablaknál,
majd főpénztáros lettem, s mi még?
– Össze tudnád
számolni, hányan ismernek?
– Azt nemigen, mert
nagyon sokan. Azt sem mondanám meg, hogy én hány
száz, de inkább hány ezer embert ismerek, ha nem
is név szerint. S nem csupán a postásablak másik
oldaláról, az élet úgymond vidámabb
szegletéből is. Helyettesítésem idején
tangóharmonikáztam is a magam örömére.
Egy idő után „megfogadtak” az ottaniak éjjeli
zenét adni, lakodalomban játszani, Ibránytól
Uráig, Tiszaberceltől Gulácsig, vagy Me-zőladányig.
Ma is találkozom azokkal, akikkel közösen
fiatalkod-tunk – most éppen a nyugdíjas
egyesületben.
– Csak nem arra
készültél már aktív korodban, hogy
majdan a szövetségben képviseled nyugdíjas
társaid érdekeit?
– Egyszerűbb a
történet. Elbúcsúztattak a postától,
és megyei vezetőemberek közölték: nem
szeretnék, ha csak úgy elvesznék a közösség
számára. Javasoltak a megyei közgyűlés
szociális bizottsága tagjának. E minőségben
ismét sok helyre jártam, számos embert, sorsot
ismerhettem meg. Majd Gyúró
Imre, a
nyugdíjas szövetség elnöke hozott ide
vezetőségi tagnak, s lettem később a helyettese. Ez se
tegnap volt, de elmondhatom, hogy mindig is jól éreztem
itt magamat. Az én napjaim nem telnek nehezen, sőt! Ma is
részt veszek számos rendezvényen, sokakkal
beszélgetek az irodában, vidéken, Pesten, az
Országos Tanács tagjai közé is
beválasztottak.
– Talán, mert
a mi megyénk szövetsége az ország
legnagyobbjai közé tartozik...
– Talán nem
véletlenül. Száztizenhárom egyesületünket
segítjük, képviseljük, hatezer tagunk van.
Kérdezhetnéd, sok-e ez, vagy kevés, miután
százhetvenezer nyugdíjas él
Szabolcs-Szatmár-Beregben. Azt mondom, hogy a hatezres létszám
nem kevés, bár arra törekszünk, hogy több
nyugdíjas legyen szervezeteink tagja. Az is tény, hogy
több nyugdíjas egyesület-szövetség
működik. Ami viszont – és ez nem a dicsekvés
– javunkra írható, egységesek vagyunk! Nem
pártoktól függők, nem politizálók.
Azzal együtt sem, hogy képviseltetjük magukat az
Országos Idősügyi Tanácsban, s hogy jó a
kapcsolatunk a kormányzattal. Mutasson nekem valaki egy pártot
a megyében, amelynek ennyi tagja van! Mutasson valaki olyan
egyesületet, amelynek az a tagja se akarja feladni a
részvételét, aki alig vagy egy
'e1ltalán nem képes
kimozdulni a lakásából. Amely kétezer
embert aktívan megmozgat egy-egy megyei rendezvényére
az Idősek Világnapján, a megyei nyugdíjastalálkozókon,
a kulturális és néphagyományt ápoló
események alkalmából.
– Nem tudnék
ilyet. Azt viszont megkérdezem, hogy bár művész
nem vagy (igaz, az egységet megteremteni és fenntartani
is művészet!) mégiscsak lenni kell, ha
megfogalmazatlanul is, hitvallásodnak, ars poeticádnak.
– Szerényebben
válaszolnék: ha sokan akarunk egyet, elérhetjük
a céljainkat. A száztizenhárom egyesületünk
azért is nagy szám, mert a rendszerváltást
követően megyénkben tizenegy egyesület alakult a
nyugdíjasok képviseletére. Ez a nagy szám
önmagában is ront az eredményességen, hát
még ha hozzávesszük, hogy egyik-másik
különböző politikai áramlatokhoz csapódott.
Emiatt se lett Magyarországon mindmáig idősügyi
törvény! Az esélyegyenlőség, persze,
kormányhatározatban, rendeletben biztosított,
mindnyájunk sorsa ugyanaz a törvény előtt,
igényünk is hasonló. A legjobb az lenne, ha nem
alakulnának ki a nyugdíjas szervezetek között
olykor feloldhatatlannak tűnő ellentétek. Szinte leképeződik
a pártpolitika, a parlament erőviszonyai az Idősügyi
Tanácsban is.
Ars poeticám? Legelőbb
alapdolgokban kellene egyetértenünk. Mostanában
írt ki pályázatot az Európai Unió,
milyen jövőképet látnak maguk előtt a nyugdíjasok,
mit szeretnénk? A válaszokból kitűnik: nagyon
nagy többség az összefogást, az egységet
sürgeti. Sehová nem vezet, ha azt tesszük, amit a
politika. Nekünk nem szabad kivonulni a közösség
jövőjéről szóló tanácskozásokról
azért, mert a másiknak más a véleménye
valamiről.
– Hogyan látja
a frissen megválasztott elnök, van-e reális alapja
a kedvező változásnak?
– Nem szeretném
a reményt elveszíteni. Bízom abban, hogy a
gazdasági világválság kényszerítő
erővel bír legalább a nyugdíjas szövetségek
összefogására. Mi, ebben a megyében nem
vagyunk haragban a többiekkel, a beszélő viszonyon túl
el is járunk egymás rendezvényeire. Ez ad
szilárdabb alapot az összefogásnak. Amely ugyanazt
a célt szolgálja, a nyugdíjas társadadalom
érdekeit.
– Akárhogyan
is nézzük, a világ és hazánk is az
elidegenedés korszakát éli. Sokan panaszkodnak a
magányra. Mit tehet ilyenkor a szövetség, mit az
egyesületek?
– Sokat tehetünk,
s teszünk is. Tucatnyi énekkarunk, tánccsoportunk
működik, szavalnak, színdarabokat adnak elő, falunapokon
vállalnak főszerepet. Névnapokat, születésnapokat,
jubileumokat köszöntenek együtt, magányos
tagjaikat hatáskörükbe vonják. Készülékekkel
látjuk el az egyedülállókat, segélyhívók
segítik őket baj esetén. Család helyett család
is egyre több kis közösség. Mi ugyancsak
segítünk programjainkkal a szabadidő hasznos
eltöltésében, nem kevés nyugdíjas
tagunk életének kiteljesedésében.
– Például
miben, hogyan?
– Rejtvényt,
irodalmi pályázatokat, továbbá megyei és
régiós kulturális vetélkedőket hirdetünk
meg és rendezünk. Kirándulásokat
szervezünk, helyiséget, tematikát biztosítunk
az alkalmakhoz. Nélkülözhetetlen támogatást
nyújtanak mindezekhez az önkormányzatok,
pályázatainkban közreműködik a munkaügyi
központ is. Pályázunk, amire és ahová
csak lehet. Saját újságunk van, immár a
tizennegyedik évfolyamnál tartunk. Sok-sok információ
jut el általa a megyei életről, a nyugdíjasokat
érdeklő témákról, a fontosnak ítélt
életmódról, az egészséges életről
olvasóiknak.
– Mi újat
várhatnak a nyugdíjasok a szövetség most
megválasztott vezetőségétől?
– Fontos, hogy jó
úton jártunk eddig is, hiszen Gyúró Imre
elnöksége idején értünk el idáig.
Nagyra értékeljük, amit eddig tett, és
megértjük, hogy kora és egészségi
állapota miatt az első vonaltól hátrább
szükséges kerülnie. Jelen vezetőségünk
hadra fogható szakemberekből áll, ami biztosítéka
a holnap eredményességének.
– Hallottam a minap,
hogy könnyű a szövetség vezetőinek, anyagiakban
személyesen is jól el vannak látva...
– Hozzám is
eljut ez a vélemény egyszer-egyszer. Válaszom
csak annyi, mindnyájan önkéntes társadalmi
tevékenységet vállaltunk. Ha az önkormányzatok
pénzt adnak, ha a pályázatokon támogatást
nyerünk, azt nem egyén kapja, hanem a cél, a
rendezvény, a nyugdíjas közösség ügye.
Erre büszkék lehetünk és vagyunk is.
– Köszönjük
a megyei szövetség új elnökének a
válaszokat, és hosszantartó jó munkát
kívánunk!
Kopka János,
a Nyugdíjasélet
szerkesztő-bizottságának új elnöke
|
Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.
Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában
(1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)
Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata
Linkajánló
|
