Hírek

VILÁG GYALOGLÓ NAP Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdőn.

VILÁG GYALOGLÓ NAP Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdőn.

2025.10.21.: A Magyar Szabadidősport Szövetség ez év októberében rendezi meg a nemzetközi hátterű Világ Gyalogló (HÓ) Nap eseménysorozatát nyugdíjas szervezeteknek, tanintézményeknek, közösségeknek, egyéneknek. Célja, hogy felhívja a figyelmet a gyaloglás egészségmegőrző hatására.

Ennek a felhívásnak tett eleget ma a megyei nyugdíjas szövetség közel 250 tagja. Kicsit borongós időben sétáltunk és megtettük az Egészségügyi Világszervezet által javasolt napi 7000 lépést. A városból és a környező településekből érkezett nyugdíjasok a Nyíregyházi Állatpark bejárata előtt gyülekeztek.

A séta vezetője a szövetség elnök asszonya, Román Demeterné Magdika volt, aki köszöntője után felhívta a figyelmet a mozgás bármilyen formájának fontosságára.

Magdika a séta útvonalán minden jelentős helyszínen röviden ismertette a létesítmény fontosabb jellemzőit. Kezdte a Nyíregyházi Állatparkkal, amely Európa legnagyobb állatparkja mintegy 5000 egyedből áll, majd a Sóstói tóról elmondta, hogy a víz gyógyhatását már a középkorban felismerték, Mátyás király idejében még Igrice-tó néven ismerték, de magas sótartalma miatt kapta a mai nevét és ez tette ismert gyógyhellyé.

Következő helyszínünk az Aquarius Élményfürdő és Parkfürdő bejárata előtti tér volt. A fürdőről elmondható, hogy többgenerációs fürdő, mert aki élményekre vágyik, itt mindent megtalál, aki a termálvizeket kedveli, annak igazi regenerálódást ígér. A fürdő bejáratával szembeni zenélő szökőkútról megtudhattuk, hogy az ország legnagyobb és leglátványosabb szökőkútja, ahol a vízjáték a zeneszámok ritmusát követi. Utolsó állomásunk a Sóstói Múzeumfalu volt. Az 1979-ben megnyílt szabadtéri múzeum Magyarország legnagyobb regionális skanzene, amely megyei néprajzi gyűjtemények anyagából áll össze.

A több ezer lépés megtétele után elmondhatjuk, hogy a mai séta a gyönyörű, őszi színekben pompázó természet látványa, az ismerősökkel való beszélgetések, a nevezettességek megtekintése, az ajándékba kapott alma elfogyasztása együttesen hozzájárult a testi, szellemi feltöltődésünkhöz.