Hírek

Ebben az évben is - Együttműködnek, mert együtt működnek!

Ebben az évben is - Együttműködnek, mert együtt működnek!

A hideg idő sem tartotta otthon a „Hatvan fölött aktívan” nyugdíjas klub tagjait Nyírmeggyesen, 2026. január 19-én.

Mindenki örömére, ismét megtelt a Közösségi Tér Czine Mihály terme, ahol a rendszeres találkozóikat tartják. Toldi Miklósné üdvözölte a jelenlévőket, külön a Török házaspárt, akik először vettek részt az összejövetelen.

A klub vezetője tisztelettel köszöntötte a vendégeiket, - a település polgármesterét - Szondi Csabát, és a Közösségi Tér vezetőjét, Tóthné Márta Andreát.

Polgármester úr tájékoztatta a megjelenteket a 2025-ös év eredményeiről, a nyertes pályázatokról, a sikeres rendezvényekről, valamint a 2026-os év terveiről. Ez az alkalom remek lehetőséget biztosított arra, hogy a kötetlen beszélgetés közben felmerült kérdésekre az ott lévők helyben megkapták a választ is, de sok építő jellegű javaslat is elhangzott.

A folytatásban Tóthné Márta Andrea előadásában – egy kicsit másként - megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról (január 22.). Mint mindig, a résztvevők most is élvezettel hallgatták Andrea ízes előadását, amelyben nem hagyományos szemszögből mutatott be egy verset, de szó esett arról is, hogy kinek, mit jelent a magyar kultúra, a hungarikumok és a helyi értékek.

A „Hatvan fölött aktívan” nyugdíjas klub tagjai eddig is rendszeresen részt vettek a község rendezvényein, és hasonlóképpen folytatják a 2026-os évben is, a legközelebbi alkalom már rövidesen adódik is. Február 07-én kerül megrendezésre az I. Kárpát-medencei Gyümölcsborverseny és Csigacsináló.

Köszönet Polgármester úrnak a korrekt tájékoztatásért, a kellemes beszélgetésért, Andreának a vidám percekért, akik mindig szívesen látott vendégek a közösségükben.

Továbbra is lehetőséget biztosítanak a klubban a csatlakozni szándékozó nyírmeggyesi nyugdíjasoknak és nyugdíj előtt állóknak, akik szívesen részt vennének egy aktív csapat változatos programjain!